Egy lecsúszóban lévő ember kaladjai

Az öreg Mercedes szépen duruzsolt, falta a kilométerek tucatjait, és autópályán, majd egyéb utakon haladtunk a célunk felé. Azt még nem tudtuk, hol fogunk lakni, de kéznél volt a megoldás. Mivel abban az időben már volt mobilunk, de a célállomáson senkit sem ismertünk, jött a jól bevált technika, a CB és az amatőr URH rádió.
Cegléd magasságában jártunk, és a helyi átjátszó segítségével kapcsolatba léptem a helyi rádióamatőrökkel, hogy megtudakoljam, ismer-e valaki valakit ott, ahová igyekszünk. Egyik rádióstárs adott egy tippet. Mivel a célállomásunkon üzemel egy kis polgári reptér, amolyan airfield, füves kifutóval, és van ott egy meteorológiai állomás is, és az ottani meteoroloógus is aktív rádiós, próbáljak meg tőle infót szerezni.
Áttekertem az ottani átjátszó frekijére, és nekiálltam őt meghívni rádión.
Csodák csodája, épp rádió mellett volt, és kapcsolatba is léptünk.
Elmondta, hogy a reptérnek van egy párszobás kis szálloda-szerüsége.  Amolyan pilóta szállás, de rendes szobákkal, amit vendégeknek is kiadnak, sőt, van az épületben kantin, étkezde, tehát enni is lesz hol.
Köszönettel nyugtáztuk a jó hírt, és a meteorológus mondta, hogy neki ugyan el kell mennie hamarosan, de szól az épületgondnoknak rólunk, és hivatkozzunk rá. Adott egy kis itinert is, hogy találunk oda, és elbúcsúzott.

Este felé értünk a célállomásra, a bejáratnál felemelt sorompó, szolgálat sehol, így simán bejutottunk. Megkerestük a gondnokot, nevezzük O-nak, aki egy vaskos, piros arcu 50 körüli fickó volt, a helyiek jóindulatával fogadott minket. Oda adta a szobánk kulcsát, és mondta, ő másodállásban szekérfuvaros, és dolga van, majd reggel elintézzük a hivatalos részt, volt némi "komálósságunk" a meteorológus jóvoltából, a barátaiként említett minket. Igen, ez anno a rádiósok közt bizony így ment.

Bepakoltuk a motyónkat, és felhívtuk a leendő munkaadónkat, hogy megérkeztünk, és rendelkezésre állunk. Másnap délelőttre hívott magához, hogy a munkát felvegyük.

Pancsoltunk egyet, a kantinban megittunk néhány kávét, aztán az étkezdében jólesően megvacsoráztunk, és elballagtunk a szobánkba, hogy aludjunk egy jót a hosszú út után.

Reggel a megbeszélt időben megjelentünk a munkahelyen. A tulajdonos korrektnek tűnő, 45 körüli fickó, és egy vörös hajú nő, aki a cégtársa volt, és ahogy láttam, az ő reszortja főképpen az okoskodás volt, a sok felesleges beszéd a nagy semmiről, mint egy latin-amerikai tévésorozat...

A munka kiosztva, X a diszkó nyitására, este 8-ra legyen készen, a munkaidő zárásig, reggel 4-ig tart. Az én munkám a bejáratnál volt, déltől estig a recepción tettem-vettem, este pedig én árultam a belépőket a diszkóba, és tartottam fenn a rendet, ha kellett, de a vendégek a mellett, hogy nem voltak sokszor túl józanok, de sosem volt balhé, bár ezt nem is bántam.

Néhány nap múlva az egyik vendég kérdéssel fordult hozzám: ismerem-e közelebbről a diszkóban a táncoslányt?
Kicsit hátulról jövő volt a kérdés, és az illető kinézetéből sem egy csokor virág kézbesítésére gondoltam. Mondom, valamennyire ismerem. Azt mondta, beszélni akar vele, mutassam be neki.
Odamentem X-hez, és mondtam neki, az az ember beszélni akar veled, nem tudom mit akar, és hivatalosan most ne ismerjük egymást túl közelről: X vette a lapot, és kb 10 percnyi beszélgetés után felállt a vendég mellől, és odajött hozzám a bejárathoz.
-Figyu, van itt az egyik környező városban holnap valami buli, az ember tudja, hogy itt holnap szünnap van, és kérdezte, elmennék oda műsort adni? Mondtam neki, hogy el, de csak ha te szállítasz oda és vissza, most hivatalosan ezt beszélem épp meg veled:)

Bólintottam, és X visszament a továbbiakat egyeztetni.
Kicsit kócosnak tünt a dolog, mert X-nek azt mondta az ember, hogy másnap este 7-re kéne átérni a szomszéd városba, ez eddig rendben van, de nem adott sem címet, sem szórakozóhely nevet, csak azt mondta, ahogy a városba beérünk, van egy benzinkút, ott találkozunk.

Másnap a megbeszélt időpontra ott voltunk. Amikor befordultam a kútkoz, pár pillantással gyors terepszemlét tartottam, és úgy parkoltam le, hogy ha kell, gyorsan tovább tudjunk állni. Kicsit nem tetszett, hogy az emberünk egy kb 10-12 fős társasággal iszogatott, és a társaságában lévőket nem néztem sem papoknak, sem a munkában megfáradt idősebb vállalkozóknak, akik éppen a napi munka fáradalmait feledik egy ital mellett, és az autók is elég tipikusak voltak, amik ott álltak. Mind piros volt, az jó gyors:)

Odamentünk, köszöntünk, majd megkínáltak kávéval, sütivel, üdítővel. Nem húzták sokáig a dolgot, az egyik fickó félrehívott, és nekem szegezte a kérdést:
- Há arany barátom, oszt mennyé adod el a romnyit? Oszt mit vállal?

Hopp, mondom ez most nem éppen a ma esti diszkóról szól, és nem biztos, hogy meg fogom köszönni a sütit, mielőtt elmegyünk.
Mondom a fickónak, várjon, megbeszélem X-el. Fura, de azt mondta hogy rendben.
Odamentem a szélen ülő X-hez, és úgy álltam, hogy az "urak" ne lássák az arcomat, és hangosan, hogy azért hallani hallják, megszólítottam X-et, miközben öszevont szemöldökkel rákacsintottam.
- Figyelj csak, van itt a fiuknak egy remek ajánlata, lenne meló, gyere csak, dumáljuk meg!
A pasik kicsit furán néztek, de megnyugtattam őket, adjanak 5 percet, ráveszem X-et a dologra, kiviszem a kocsiba, és megdumálom.
A nyugalom végett az asztalon hagytuk a cigiket, öngyújtókat, annak látszatául, hogy valóban vissza fogunk jönni. Megfogtam X kezét, és hangosan rászóltam:
-Moccanj már, nem érek rá meg a fiuk sem!
Amikor 4-5 lépésnyire eltávolodtunk tőlük, a kezemet mozgattam, mintha a mondandómat kísérném vele nagy lelkesen, de azt mondtam X-nek, lazán, kényelmesen üljön be a kocsiba, az ajtókat is hagyjuk nyitva, mert ezek innen nem fognak elengedni, de őt legalábbis nem.
Lazára vettük a figurát, és mondtam X-nek:
- Figyelj, ha most nem idul be a motor, lehet, hogy szarban leszünk. Ajtó marad nyitva, lábad kint a kocsiból. és ha szólok, hogy MOST, akkor lábak be, ajtó be, és kapaszkodj!
   Volt a fiuk autóival szemben legalább 150 lóerő feleslegem, de volt közte egy elég gyors darab is, ami talán utól is érhetett volna.Oldalt ülve a vezető ülésben X felé beszéltem, közben bedugtam a kulcsot a gyújtáskapcsolóba, egy katt, kis berregés, a szivattyu nyomás alá helyezte az injektort, még egy katt, és a nyolc henger beröffent. Rögtön behúztam az automata váltó karját sport fokozatba, és mondtam X-nek, ajtót! Egyszerre csaptuk be az ajtókat, és mivel általában kímélem a kocsijaimat, most próbáltam ki először, hogy hogy gyorsul a közel két tonnás vas a 300 lóerővel. Azt még láttam a tükörben, hogy felbolydult a méhkas, és vendéglátóink a kocsijaikhoz igyekeznek, de a következő pár másodpercben már csak előre figyeltem.

-Gond van?- kérdezte X.
-Ja, lehet, hogy nem is kicsi, ezek a srácok nem úgy gondolták a vendégszereplést mint te, gondolom kurvának akartak eladni valahová...
X behúzta magát az ülésbe, én meg nyomtam a gázt ahogy tudtam, és nem csalódtam, pár kilométer után sanszuk sem volt, hogy utolérhessenek.
Na, viszont itt a meló el lett durrantva, ezek tudják, hol dolgozunk, és nem hagyják a bőrünkben a dolgot. Hazamentünk a reptéri szállásunkra, és felhívtuk a főnökünket, hogy mi történt, sajnos, nem biztos, hogy maradnunk kellene.
Megértette, és ahogy észre vettem, sajnálta is a dolgot. Kérdezte, a pénzünkért bemegyünk? Mondtam igen, holnap délelőtt, ha nem nagy baj, lévén ezek a fiuk akkor nem nagyon mászkálnak.
Reggel, elrendeztük a gondnokkal a dolgainkat, összepakoltunk, és elindultunk. Hosszabb távra terveztük ezt a munkát, de mit tudunk tenni? A főnök normális és nagyon tisztességes volt, látta, hogy tényleg gondban vagyunk, kicsit meg is toldotta a járandóságunkat. Ez úton is köszönöm, még egyszer, ha magára ismer.

...és ismét úton voltunk, vissza ahonnan indultunk, igaz, maradt egy kis pénzünk, de ötletünk sem volt még, hogy este hol alszunk.
Igaz, volt gondunk elég, de nem érdekelt, mert együtt voltunk, fogtuk egymás kezét, és ismét úton voltunk, hogy szerencsét próbáljunk.

 

...és most itt ülök a 10 négyzetméteres bérelt lakásban, a múltam egyetlen megmaradt vagyontárgya, egy laptop előtt, szívom a saját magam által sodort olcsó cigarettát, és emlékszem. A történet vége nem felel meg az amerikai cenzúra előírásainak, mert nem happy end lesz, de nem is ez a fontos. Emlékszem, remélem mindenre ami fontos, és leírom. Ennyi maradt, az emlékeim, de ezeket senki sem veheti el tőlem, és mivel másom nem maradt, nem tudlak meghívni egy italra sem, kedves olvasó, de szivesen megosztom veled életem egy részének a történetét.

Ha érdekel.

A nevem másodlagos, szólíts csak nyugodtan Nihilnek. Nemrég múltam 50 éves.
Sosem írtam blogot, nem vezettem naplót, sőt azt sem szerettem soha, ha mások az én dolgaimmal foglalkoznak.

   E miatt nem is írok sehol neveket, helyeket, mert én sem szeretek mások dolgaival foglalkozni, de sajnos a békés életemet idegenek bolygatták fel, olyanok, akiknek nem ártottam, sőt, kifejezetten jól éltek egyesek belőlem és a volt páromból.
   15 éve a legnagyobb városunkban laktam, éltem az elvált, de volt feleségével jó viszonyt tartó kétgyermekes pasik átlagos életét. Volt három kis üzletem, amiket a volt első feleségemmel közösen üzemeltettünk.
   ...és ekkor kezdődött az életem második, valóban nagyon kalandos része.

   Az egyik lány alkalmazottammal, nevezzük 001-nek,  jó baráti viszonyban voltam, ő tudott néhány olyan dologról is velem kapcsolatban, amit más nem. Sosem volt igazán kiterjedt baráti köröm, de az a néhány ember, akit barátomnak titulálok, valóban barátok voltak.
Nos, 001 említette, hogy van egy barátnője, aki egy ideje külön él a férjétől, és most ketten laknak egy albérletben. Mi lenne, ha bemutatna minket egymásnak? Mi baj lehet belőle, ha az embernek van egy barátnője, még bármi is lehet a dologból. Rábólintottam, és megköszöntem 001-nek a lehetőséget.
   Jó néhány telefont elengedtünk egymás irányába a potenciális barátnővel, őt nevezzük X-nek a változatosság kedvéért, mire egy konkrét randevú idejét megbeszéltük.
Voltak kikötései, mivel előtte nem sokkal lett ismét független, mégpedig nem akar senkivel összeköltözni, de lehetünk közeli barátok. Hm, legyen:)
   A megbeszélt időpontban találkoztunk. Sosem voltam a sztereotípiák vagy a társadalom által kötelezően elvárt normatívák nagy tisztelője, de amikor megláttam, még picit én is meglepődtem. Magas volt, huhhú, de magas, plusz egy 12 centis sarku fekete, combig érő lakkcsizma volt rajta, fekete harisnyával, harisnyatartóval, egy testhez simuló fekete ruhával, és egy bokáig érő fekete bőrkabáttal.
   Állítólag nagyon meglepetten néztem, mint később elmesélte, de mosolyogva kérdezte meg, én vagyok e az a bizonyos Nihil? Az igenlő válaszomra bemutatkozott, és beült mellém a kocsiba. Sosem voltam egy nagyon zavarba jövő fickó, de ez a lány valahogy jótékony hatással volt rám, de picit zavarban voltam.

   Hová menjünk? Hamar arra a megállapodásra jutottunk, hogy egy közeli motelben kéne kicsit ismerkednünk.

Az ismerkedést nem részletezem, remekül sikerült. Elárulta, hogy 001-től informálódott rólam, és borítékolta, hogy mi fog történni, ezért már előre költségekbe verte magát, és lévén nem hord bugyit egyébként, így vett egy fekete, kihívő alsőnemüt magának, kifejezetten a kedvemért...
   Megállapítottuk, hogy kölcsönösen bejövünk egymásnak, de határozottan kijelentette, nem áll szándékában senkivel összeköltözni, ha így jó nekem, járjunk együtt, ha nem, akkor maradunk ismerősök. Persze, hogy jó volt...

   Néhány nap múlva jött a húsvét. X felhívott, mit csinálok húsvétkor? Mondtam neki, a szokásos semmit, a boltok zárva lesznek, lógatom a lábam, vagy tekergek egyet. Rákérdezett, lenne-e kedvem átmenni hozzájuk, sütne nekem valamit.
Örömmel vettem a meghívást. Valójában akkor lopta be magát nagyon a szívembe. 001-et kifaggatta, mi a kedvenc ételem, édességem, és rengeteg hamit és sütit csinált, kifejezetten nekem. Amikor megérkeztem, megint guvadt a szemem, lévén X kereken 180 centi, 62 kilós súllyal, és príma alakkal. Versenytáncos volt, tehát a mozgása is mesés volt. Igen, a fiuk az X stílusu lányokra szokták mondani, hogy fejedelmi zsákmány.
Nos, amikor beléptem, épp a szokásos 12 centis sarokmagasság volt a lábai alatt, most éppen egy fémsarku cipő formájában. Fehér egyrészes miniruha, olyan 10 centis fekete pöttyökkel, mint a 60-as évek divatja volt. Köszönések, aztán sütötte tovább a palacsintámat... Közben én 001-el beszélgettem. Mikor kész volt a teljes menüsor, kellően teleettem magam, meglocsoltam a két lányt, és este valamikor hazabandukoltam.

   X nem panaszkodott, de szóba hozta, hogy kezd elege lenni a házi bácsiból, 80 valahány éves, de állandóan piszkálja őket. Tudomásul vettem, de nem gondoltam, hogy hamarabb megoldom a problémát, mint ahogy történt.

   Eltelt 2-3 nap, és egyik ismerősöm szóba hozta, hogy az unokatesója kiadná az egyik lakásást, be van bútorozva, az ára is emberközeli. Gyorsan el is mentünk az unokatesóhoz, és kérdeztem, kaució nélkül is adja-e, lévén aznap nem voltam felkészülve, hogy épp lakást fogok bérelni. Én akkor a régi házamban laktam, itt lakott a volt nejem is és a két kislányom is.
Kifizettem a lakást, és már hívtam is X-et, hogy van lakás, nem kell többé agybajt kapni az öregúrtól, pakoljanak, és megyek értük.

A lányoknak nem volt sok holmija, gyorsan összeszedték, és már mentünk is az új lakás felé.
Ekkor már X nagyon tetszett, és nem csak a külseje vonzott, hanem a hozzáállása is, mondtam neki reggel, mielőtt mentem dolgozni, hogy vigyázzon, mert a nyakán maradok, és ha egyszer azt látja, hogy sporttáskával jövök, akkor az azt jelenti, hogy nem is akarok többet elmenni.

Múltak a hetek, egyre többet voltunk együtt. Ekkor szólt a lakás tulajdonosa, hogy eladná a lakást hamarosan, de segít másikat szerezni. Annyi baj legyen, sikerült pár napon belül egy kis házat bérelni. Bútor alig volt benne, ágy egyáltalán, de szereztünk egyet. Ide 001 már nem jött, ő is összemelegedett a barátjával, és összebatyuztak.

Ha tehettem, mindig X-nél voltam.
Egy nap exemmel összeszólalkoztunk, és mivel utálom a vitát, úgy döntöttem, magára hagyom, mert a balhéra nem vagyok partner. Kicsit felkapta a vizet, hogy nem húzom össze magam és nem hallgatom amit mond, és emiatt felkapta az álló ventilátort amikor mentem lefelé a lépcsőn, és utánam dobta. Nem engem talált el, hanem a nagyobbik kislányomat, aki épp elém állt, hogy védjen... A kisebbik úgy emlékszem a szüleimmel volt épp valahol.
Szegénykém leesett a lépcsőn, szépen lezúzta magáról a bőrt. Ekkor mondtam, hogy eddig és ne tovább! Mondtam a kicsinek, én elmegyek végleg X-hez, van-e kedve velem jönni? A gyerek rábólintott. Fogtam a sportszatyrot, beledobtam pár cuccot nekem is és neki is, és egy kövér gázzal hamar X-nél voltunk.
Épp nem volt otthon, vásárolni ment. Mikor megjött kicsit rémült arcot vágott, gondolta, hogy nem minden megy körülöttem simán, mivel csemetét is hoztam, aztán meglátta az előszobában a sportszatyrot, és elmosolyodott.
- Látom, hoztad a sportszatyrodat is?- kérdezte, és ez a kérdés később szállóigévé vált.

Könnyebben ment, mint vártam, lányom és X nagyon hamar összebarátkoztak. A gyerek kitanította X-et a velem kapcsolatos tudnivalókról étkezés és hasonló dolgokban. Picur nem sokáig maradt velünk, lévén hiányzott neki a megszokott kis élete és a huga, a kutyái, a barátai, így őt hazavittem anyjához.

   Itt kezdődött azt hiszem, a valódi közös életünk. Én végleg szakítani akartam a múltammal és új életet kezdeni X mellett. Otthagytam exemnek a három üzletet, a házat, meg mindent. X és én 1-2 napig vakargattuk a fülünk tövét, és gondolkodtunk, most így, üres zsebbel, egy bérelt félig üres lakásban mihez is kezdünk? Új vállalkozásba vágni nem volt pénzünk, nekem polgári képesítésem nincs, lévén mielőtt vállalkozni kezdtem volna, katona voltam, így nem kapkodtak utánam a munkaadók.

X problémásabb volt munka ügyben, na nem azért mert a munkától félt volna, mástól félt, illetve ha azt mondom, hogy az előző életét olyan terrorban töltötte, hogy ha a telefon megcsörrent, rémülten húzódott össze, cseppet sem túlzok, de ennek később egy külön fejezetet szeretnék szentelni.

Egy hirdetést találtunk az újságban, hogy egy vidéki város szállodája keres profi diszkótáncost és portást. X versenytáncos múltja adta az ötletet, hogy felhívjuk a megadott számot. Rövid beszélgetés után az ajánlatot tévő mondta, tetszik a hozzáállásunk, menjünk, és kezdjünk dolgozni.

Igaz, a hely pont az ország túlsó végén volt, de másnap elrendeztük a folyamatban lévő dolgainkat, betuszkoltuk minden ingóságunkat a kocsiba, ami simán elfért a csomagtartóban, az utolsó pénzünkből teletankoltuk Mama becenevü autókánkat, és irány az ég alja, rákanyarodtunk a dél felé vezető autópályára, és megindultunk a most már tényleg közös jövőnk felé, az ismeretlenbe...