Az öreg Mercedes szépen duruzsolt, falta a kilométerek tucatjait, és autópályán, majd egyéb utakon haladtunk a célunk felé. Azt még nem tudtuk, hol fogunk lakni, de kéznél volt a megoldás. Mivel abban az időben már volt mobilunk, de a célállomáson senkit sem ismertünk, jött a jól bevált technika, a CB és az amatőr URH rádió.
Cegléd magasságában jártunk, és a helyi átjátszó segítségével kapcsolatba léptem a helyi rádióamatőrökkel, hogy megtudakoljam, ismer-e valaki valakit ott, ahová igyekszünk. Egyik rádióstárs adott egy tippet. Mivel a célállomásunkon üzemel egy kis polgári reptér, amolyan airfield, füves kifutóval, és van ott egy meteorológiai állomás is, és az ottani meteoroloógus is aktív rádiós, próbáljak meg tőle infót szerezni.
Áttekertem az ottani átjátszó frekijére, és nekiálltam őt meghívni rádión.
Csodák csodája, épp rádió mellett volt, és kapcsolatba is léptünk.
Elmondta, hogy a reptérnek van egy párszobás kis szálloda-szerüsége. Amolyan pilóta szállás, de rendes szobákkal, amit vendégeknek is kiadnak, sőt, van az épületben kantin, étkezde, tehát enni is lesz hol.
Köszönettel nyugtáztuk a jó hírt, és a meteorológus mondta, hogy neki ugyan el kell mennie hamarosan, de szól az épületgondnoknak rólunk, és hivatkozzunk rá. Adott egy kis itinert is, hogy találunk oda, és elbúcsúzott.
Este felé értünk a célállomásra, a bejáratnál felemelt sorompó, szolgálat sehol, így simán bejutottunk. Megkerestük a gondnokot, nevezzük O-nak, aki egy vaskos, piros arcu 50 körüli fickó volt, a helyiek jóindulatával fogadott minket. Oda adta a szobánk kulcsát, és mondta, ő másodállásban szekérfuvaros, és dolga van, majd reggel elintézzük a hivatalos részt, volt némi "komálósságunk" a meteorológus jóvoltából, a barátaiként említett minket. Igen, ez anno a rádiósok közt bizony így ment.
Bepakoltuk a motyónkat, és felhívtuk a leendő munkaadónkat, hogy megérkeztünk, és rendelkezésre állunk. Másnap délelőttre hívott magához, hogy a munkát felvegyük.
Pancsoltunk egyet, a kantinban megittunk néhány kávét, aztán az étkezdében jólesően megvacsoráztunk, és elballagtunk a szobánkba, hogy aludjunk egy jót a hosszú út után.
Reggel a megbeszélt időben megjelentünk a munkahelyen. A tulajdonos korrektnek tűnő, 45 körüli fickó, és egy vörös hajú nő, aki a cégtársa volt, és ahogy láttam, az ő reszortja főképpen az okoskodás volt, a sok felesleges beszéd a nagy semmiről, mint egy latin-amerikai tévésorozat...
A munka kiosztva, X a diszkó nyitására, este 8-ra legyen készen, a munkaidő zárásig, reggel 4-ig tart. Az én munkám a bejáratnál volt, déltől estig a recepción tettem-vettem, este pedig én árultam a belépőket a diszkóba, és tartottam fenn a rendet, ha kellett, de a vendégek a mellett, hogy nem voltak sokszor túl józanok, de sosem volt balhé, bár ezt nem is bántam.
Néhány nap múlva az egyik vendég kérdéssel fordult hozzám: ismerem-e közelebbről a diszkóban a táncoslányt?
Kicsit hátulról jövő volt a kérdés, és az illető kinézetéből sem egy csokor virág kézbesítésére gondoltam. Mondom, valamennyire ismerem. Azt mondta, beszélni akar vele, mutassam be neki.
Odamentem X-hez, és mondtam neki, az az ember beszélni akar veled, nem tudom mit akar, és hivatalosan most ne ismerjük egymást túl közelről: X vette a lapot, és kb 10 percnyi beszélgetés után felállt a vendég mellől, és odajött hozzám a bejárathoz.
-Figyu, van itt az egyik környező városban holnap valami buli, az ember tudja, hogy itt holnap szünnap van, és kérdezte, elmennék oda műsort adni? Mondtam neki, hogy el, de csak ha te szállítasz oda és vissza, most hivatalosan ezt beszélem épp meg veled:)
Bólintottam, és X visszament a továbbiakat egyeztetni.
Kicsit kócosnak tünt a dolog, mert X-nek azt mondta az ember, hogy másnap este 7-re kéne átérni a szomszéd városba, ez eddig rendben van, de nem adott sem címet, sem szórakozóhely nevet, csak azt mondta, ahogy a városba beérünk, van egy benzinkút, ott találkozunk.
Másnap a megbeszélt időpontra ott voltunk. Amikor befordultam a kútkoz, pár pillantással gyors terepszemlét tartottam, és úgy parkoltam le, hogy ha kell, gyorsan tovább tudjunk állni. Kicsit nem tetszett, hogy az emberünk egy kb 10-12 fős társasággal iszogatott, és a társaságában lévőket nem néztem sem papoknak, sem a munkában megfáradt idősebb vállalkozóknak, akik éppen a napi munka fáradalmait feledik egy ital mellett, és az autók is elég tipikusak voltak, amik ott álltak. Mind piros volt, az jó gyors:)
Odamentünk, köszöntünk, majd megkínáltak kávéval, sütivel, üdítővel. Nem húzták sokáig a dolgot, az egyik fickó félrehívott, és nekem szegezte a kérdést:
- Há arany barátom, oszt mennyé adod el a romnyit? Oszt mit vállal?
Hopp, mondom ez most nem éppen a ma esti diszkóról szól, és nem biztos, hogy meg fogom köszönni a sütit, mielőtt elmegyünk.
Mondom a fickónak, várjon, megbeszélem X-el. Fura, de azt mondta hogy rendben.
Odamentem a szélen ülő X-hez, és úgy álltam, hogy az "urak" ne lássák az arcomat, és hangosan, hogy azért hallani hallják, megszólítottam X-et, miközben öszevont szemöldökkel rákacsintottam.
- Figyelj csak, van itt a fiuknak egy remek ajánlata, lenne meló, gyere csak, dumáljuk meg!
A pasik kicsit furán néztek, de megnyugtattam őket, adjanak 5 percet, ráveszem X-et a dologra, kiviszem a kocsiba, és megdumálom.
A nyugalom végett az asztalon hagytuk a cigiket, öngyújtókat, annak látszatául, hogy valóban vissza fogunk jönni. Megfogtam X kezét, és hangosan rászóltam:
-Moccanj már, nem érek rá meg a fiuk sem!
Amikor 4-5 lépésnyire eltávolodtunk tőlük, a kezemet mozgattam, mintha a mondandómat kísérném vele nagy lelkesen, de azt mondtam X-nek, lazán, kényelmesen üljön be a kocsiba, az ajtókat is hagyjuk nyitva, mert ezek innen nem fognak elengedni, de őt legalábbis nem.
Lazára vettük a figurát, és mondtam X-nek:
- Figyelj, ha most nem idul be a motor, lehet, hogy szarban leszünk. Ajtó marad nyitva, lábad kint a kocsiból. és ha szólok, hogy MOST, akkor lábak be, ajtó be, és kapaszkodj!
Volt a fiuk autóival szemben legalább 150 lóerő feleslegem, de volt közte egy elég gyors darab is, ami talán utól is érhetett volna.Oldalt ülve a vezető ülésben X felé beszéltem, közben bedugtam a kulcsot a gyújtáskapcsolóba, egy katt, kis berregés, a szivattyu nyomás alá helyezte az injektort, még egy katt, és a nyolc henger beröffent. Rögtön behúztam az automata váltó karját sport fokozatba, és mondtam X-nek, ajtót! Egyszerre csaptuk be az ajtókat, és mivel általában kímélem a kocsijaimat, most próbáltam ki először, hogy hogy gyorsul a közel két tonnás vas a 300 lóerővel. Azt még láttam a tükörben, hogy felbolydult a méhkas, és vendéglátóink a kocsijaikhoz igyekeznek, de a következő pár másodpercben már csak előre figyeltem.
-Gond van?- kérdezte X.
-Ja, lehet, hogy nem is kicsi, ezek a srácok nem úgy gondolták a vendégszereplést mint te, gondolom kurvának akartak eladni valahová...
X behúzta magát az ülésbe, én meg nyomtam a gázt ahogy tudtam, és nem csalódtam, pár kilométer után sanszuk sem volt, hogy utolérhessenek.
Na, viszont itt a meló el lett durrantva, ezek tudják, hol dolgozunk, és nem hagyják a bőrünkben a dolgot. Hazamentünk a reptéri szállásunkra, és felhívtuk a főnökünket, hogy mi történt, sajnos, nem biztos, hogy maradnunk kellene.
Megértette, és ahogy észre vettem, sajnálta is a dolgot. Kérdezte, a pénzünkért bemegyünk? Mondtam igen, holnap délelőtt, ha nem nagy baj, lévén ezek a fiuk akkor nem nagyon mászkálnak.
Reggel, elrendeztük a gondnokkal a dolgainkat, összepakoltunk, és elindultunk. Hosszabb távra terveztük ezt a munkát, de mit tudunk tenni? A főnök normális és nagyon tisztességes volt, látta, hogy tényleg gondban vagyunk, kicsit meg is toldotta a járandóságunkat. Ez úton is köszönöm, még egyszer, ha magára ismer.
...és ismét úton voltunk, vissza ahonnan indultunk, igaz, maradt egy kis pénzünk, de ötletünk sem volt még, hogy este hol alszunk.
Igaz, volt gondunk elég, de nem érdekelt, mert együtt voltunk, fogtuk egymás kezét, és ismét úton voltunk, hogy szerencsét próbáljunk.
